Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


 Elérhetőségek: szaszi90@vipmail.hu

                                               Tel.: 06-30-627-4603

                         vighadi@hotmail.com

                         Tel.: 06-70-228-8253

                       

 

2011. 10. 11.

Csoki mindenkinek!

Azt hiszem, most már, ha nehezen is, de hivatalosan kijelenthetjük, hogy el kell köszönnünk tőletek. Mivel Keresztesi Lacó barátunk péntektől pár ezer kilométerre lesz "csupán" tőlünk ezért a zenekar "passzív" állapotba kerül.
Így sajnos, bár igaz, hogy utólag, de az Újszászon megtartott 5. születésnapi partyt immáron búcsú koncertnek is nevezhetjük.
Először is köszönjük mindenkinek aki segített minket a kezdetektől (mert ugye olyan is van aki mind az 5 év alatt velünk volt), vagy bármikor, akár egy rövid időre is. Persze mindazokat sem lehet kihagyni akikkel a színpad (vagy éppen mikor milyen tákolmányon játszottunk) előtt találkoztunk, akár visszatérő vendégként is.

A teljesség igénye nélkül említenék meg pár embert aki nagyon sokban hozzájárult ahhoz, hogy ez az egész működjön vagy valamilyen formában nagy segítséget nyújtott:
természetesen első soron szüleink,
valamint...
Molnár "Dunyi" László
Katona Sándor
Rab Gábor
Subicz Szilvia
Nagy Viktor
Szádvári Gergő
Gál Attila
T.Z. és a Lowland Bikers

A lényeg, hogy RÁKENRÓL legyen meg pina!
...ja, és fospóni!:D

Végül csak maradjunk annyiban...
A viszont látásra!

Keresztesi László
Vígh Ádám
Szász István

 

2011. 08. 22.

Buenos Aires Csikánók!

Ez is meg volt, mármint a születésnap. Külön köszönet a Lowland Bikers csapatának a szervezésért és a remek buliért. Jó volt látni, hogy ennyien összegyűltünk és, hogy ilyen atom über giga csecse módon éreztétek magatokat. Reméljük 5 év múlva ismét találkozunk. Hamarosan jönnek a képek és videók Újszászról.

 

Addig is jegyezétek meg jól:

"A sok tudás mit sem ér, ha nincs kalács vagy legalább kenyér."

 

Csokinyúl!

 

2011. 03. 01.

Pacsi neked Kedves Látogató!

Ezennel szeretném figyelmedbe ajánlani, hogy becsapódtunk a facebook-on is. Próbálunk mindenütt ott lenni és minél több inputtal bombázni titeket csak győzzétek feldolgozni;)

http://www.facebook.com/pages/Meteor/196168070407955

 

Próbálunk minél hamarabb jelentkezni.

Tengermély...

 

2011. 01. 24.

Rock'n'Roll-ban és sörben gazdag boldog új évet kíván mindenkinek a zenekar!
Mérföldkőhöz érkeztünk. A 2011. év az 5. esztendeje a zenekarnak. Hát, mi sem gondoltuk volna hogy eddig rúgjuk a port de még is csak eljött. Ennek apropóján lehetőségeinkhez mérten néhány újdonsággal kedveskedünk majd nektek ebben az évben amikről, ha a világmindenség is úgy akarja hogy összejöjjenek, akkor folyamatosan értesülni fogtok.

Addig is nem kívánok egyebet mint hogy az első sorban rázd minden hétvégén a fejedet!

 

2010. 04. 06.

Csoki fiúk, lányok! Újra vonalban...

Mint azt már páran észrevehettétek a régi honlapot törölték, de semmi gáz. Új címen, új infókkal, bulikkal meg a régi eszeveszett rákenróllal jelentkezünk...

 

2009. 10. 01.

Üdvözletem mindenkinek. Eme remek alkalommal két dolgot szeretnék a tudomásotokra juttatni. Elősször is: mától a DALSZÖVEGEK menüpont alatt megtaláljátok az eddig valamiféle zenei formát felvett dalaink szövegét, szóval kedves szurkolók, a lecke fel van adva---->lehet üvölteni!:)

Másodszor: október 10-én(szombaton) ismét megmutatkozunk Szolnokon, a Váróterem Sörözőben amint azt a KONCERTEK pont alatt is láthattok. A kezdés időpontja még nem egészen tisztázott, de idővel azt is odaoperáljuk.

Végül csak annyit: Jó zúzást meg sok fincsi sört mindenkinek!

 

2009.03.24.

Csá mindenkinek!!! 2009. március 28-án ismét beköltözünk a Váróterem sörözőbe, igaz csak egy éjszakára. Kezdés este 9-kor. Lesz sör,bor, Rock 'N' Roll, akinek meg mulatós kell az menjen lagziba!!:D:D

Fellép még:Real Dreams

 

2009. 02. 14.

Üdv mindenkinek. Még magunkhoz sem tértünk a pénteki koncert után, de már itt is van a következő megmutatkozásunk idelye. 2009. február 21-én Rockfarsang Szolnokon a Váróterem Sörözőben. Kb. 22:30 körül kezdünk.

Fellép még: Real Dreams

 

 2009. 02. 04.

Csoki mindenkinek. Idén, február 13-án, másodjára is megrendezésre a kerül a Gépipari Szakközép- és Szakiskola Jendrassik György tagintézményében az a koncertegyüttes ahol jobbnál jobb Gépiparis bandák lépnek fel, többek között mi is, azaz a Meteor Zenekar. Kezdés kb. 17:00-kor, belépő nincs, tehát nincs más tehendőtök mint ráhangolódni a rock'n'roll érzésre és eljönni egy jót tombolni;)

Viszlát a helyszínen!

Fellépnek még: Claymore, Merénylet, Nameless, Vissza

 

2009.01.21.

Hy all! Na szóval,hol is kezdjem!? Arra gondolván,hogy mi ugyebár egy zenekar vagyunk,vagy legalábbis nagyon effelé a fogalom felé kacsingatunk és nyilván nem (csak) az a lényeg hogy nekünk tetszik e amit csinálunk avagy sem, hiszen első a közönség!! Noshát mit is szeretnék ebből a rendkivül bonyolultan megfogalmazott mondatból kihozni!? Az ötlet merült fel, hogy mivel egy zenekart részben a közönség és az adott zenei irányzat formál olyanná amilyen, nagyon szívesen várunk ötleteket a banda jelenlegi, illetve főként a jövőbeli életével kapcsolatban! Ezzel most arra gondolok,hogy mivel nekünk az jó ami a hallgatóságnak, és hogy is tudhatnánk meg mi jó az embereknek??? Hogy megkérdezzük! Tehát ötleteket várunk a vendégkönyvben,akár zeneszámos ötletekkel,akkár mással kapcsolatban!A lehetőségek tárháza kimeríthetetlen, de azért bizonyos határokon belül,tehát nem fogunk egyszál rózsaszín tangában, illetőleg sem egyéb ehez hasonló ruhadarabban muzsikálni,miközben donald kacsának vagyunk maszkírozva, akármennyire is szeretnék mindezt! :D Najó Lényeg a lényeg,ÖTLETEKET A VENDÉGKÖNYVBE!!!!!! Ádibá'

 

 2009. 01.08.

 

Na csoki! Ahogy az már a koncertek menüpont alatt szerepel ismét meglátogatjuk a Váróterem sörözőt Szolnokon mégpedig január 23-án. Kezdés 22:00-kor. Belépő ismételten nincs, csak Rock'nRoll!

 

 

2009. 01. 02.

Tiszteletem mindenkinek! Két dolgot mondanék eme remek alkalommal. 1.: Boldog új évet mindenkinek! 2.: Egy kicsit megkésve ugyan, de felkerült néhány igen sokatmondó kép megesett aprócska zúzásunkról, szóval be lehet kukkantani a Galériába

 

 

2008. 12. 05.

Szolnokon a Váróterem sörözőben 2008. december 13-án várunk mindenkit egy igencsak húrszaggató bulira 22:00-tól! Belépő nincs, helyette inkább igyatok még egy sört;)

 

 

 

2008. 11. 17.

Csoki mindenkinek.

2008. november 21-én ismétlés  Tiszasülyön a Doki kocsmája 2-ben. Kezdés 21:00-kor. Belépő ismételten nincs csak zúzás töménytelen mennyiségben!

 

 

2008. 09. 22.

És megint hazai terepen tépkedjük a húrokat, na meg persze az idegszálaitokat;) 2008. szeptember 26-án (pénteken) Tiszasülyön a Doki Kocsmája 2-ben 21:00-kor. Belépő nincs, ??hozd el anyádat is!"

 

2008. 09. 14.

Ismét zúzunk!!!

Szeptember 20-án 21:00-kor Kőtelken a Doki Kocsmájában.

Belépő nincs, Rock'n'Roll annál több. Várunk mindenkit aki csak él és mozog;)

 

2008. 08. 19.

Csocsi mindenkinek! Felkerültek a besenyszögi képek valamint az első videó (de nem az utolsó)

2008. 08. 10.

"Újra dübörög a banda!" ----> 2008. augusztus 16-án Besenyszögön az Erzsébet-kertben 21:00-tól!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2008. 07. 16.

Egy kis késéssel ugyan, de felkerültek május 1-i koncertről készült képek na meg persze frissen melegében a Jászboldogházi anyag

Ja, és még egy videó a majálisról. Na csoki mindenkinek;)

 

2008.05.05.

A május 2-ai koncert képek még UNDER CONSTRUCTION...szal hamrosan alkotok vmit.;)

 

 

 

 

Úgy döntöttem ráfér a galériára egykis újítás,egy kis frissítés meg miegymás,ezért csapattam fel pár régi,új, esetleg régi-új képet! Folytatás a galériában!

Ja és a kommenteket várjuk a vendégkönyvben!!!

 

Magyar Honlap Linkek

 

 

 

 

2008.03.10.-----Dobáltam fel megint egy pár képet,nézzetek be a galériába!!

 

Kedves látogatók!

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

What is a common blood pressure

(ARispGaups, 2018.10.11 23:12)

Compression est comment dur votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur essence pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent prendre offre sang loin de votre coeur. Chaque set votre determination bat, il pompe le sang par de vos arteres a la prendre facilement de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/cialis-viagra-pas-cher/

Blood Urge - Taylor & Francis Online

(ARispGaups, 2018.09.27 14:25)

Pression arterielle est comment calleux votre sang pousse contre les parois de vos arteres lorsque votre coeur determination pompe le sang. Arteres sont les tubes qui transportent perseverent b gerer offre sang loin de votre coeur. Chaque temps votre determination bat, il pompe le sang par de vos arteres a la reste de votre corps.
https://www.cialispascherfr24.com/homme-pharmacie-fr-achat-cialis/